EGÉSZSÉGNAP 2 – SZENTGYÖRGYI RÓMEO

A projekt kertében 2015. szeptember 10-én megrendezett Egészségnap Szentgyörgyi Rómeóval című programon a Gamási Általános Iskola udvarán 75 fő vett részt. Ebből a bevont tanulók száma 59 fő, a programon részt vett 6 fő szülő, érdeklődő és az iskola 9 fős tantestülete.

A  jó hangulatú délutánon a többszörös világbajnok sportoló  jól megmozgatta a jelen lévőket , a 30 perces tornát gyerek és felnőtt szívesen csinálta és  élvezte a mozgást.  Szentgyörgyi Rómeó jól megtalált a gyerekekkel a közös hangot, a választott zenék és mozgásformák közel álltak a gyerekekhez, így nem okozott senkinek sem gondot a feladatok végrehajtása. Mindenki vidám és felszabadult volt, még a szemerkélő eső sem vette el senki kedvét. A torna után pár mondatban bemutatkozott a világbajnok, elmondta, hogy a kitartás és a sok munka eredményeként lett világbajnok és hogy a pécsi Sasokkal milyen távoli helyekre is eljutott.  A gyerekeket arra buzdította, hogy minden nap sportoljanak, így sokat tesznek az egészségükért. A program zárásaként a sportoló egy alsós és egy felsős tanulóval mutatott be egy-egy látványos gyakorlatot.

Diákok hozzászólásai:

Komjáti Boglárka (2.osztály): „Nagyon jó volt a bácsival tornázni. Tetszettek a feladatok, bár nekem volt ami nehezen ment.”

Bognár Félix (3. osztály): „Jó volt tornázni egy ilyen híres sportolóval. Legjobban az tetszett, amikor velem mutatott be egy gyakorlatot, engem használt Rómeó élő súlyzóként, nagyon élveztem!”

Horváth Imola (5.osztáéy): „Nagyon tetszett az egész torna és a Rómeó is ☺. Legjobban annak örültem, amikor felhívott a színpadra és az egyik gyakorlatot én vezényelhettem le. Jó lenne, ha több ilyen híres sportoló is eljutna az iskolánkba!”

Vízi Andrea (6. osztály): „Tetszett a torna és hogy egy ilyen híres sportoló eljött a mi kis iskolánkba. Legjobban az utolsó gyakorlatok tetszettek, amelyeket egy-egy iskolatársammal mutatott be.”

GAMÁS-EGÉSZSÉGNAP-RÓMEO1 GAMÁS-EGÉSZSÉGNAP-RÓMEO2 GAMÁS-EGÉSZSÉGNAP-RÓMEO3 GAMÁS-EGÉSZSÉGNAP-RÓMEO4 GAMÁS-EGÉSZSÉGNAP-RÓMEO5 GAMÁS-EGÉSZSÉGNAP-RÓMEO6