PÁLYAORIENTÁCIÓ 1.

A projekt kertében 2015. május 28-án iskolánkban az 5-7. osztályos tanulók (18 tanuló) és 2 pedagógus pályaorientációs előadáson vehetett részt, amelyet két színész tartott: Ruzicska László és Pankotai Péter.

A foglalkozás interaktív volt, melybe bevonták a résztvevő gyerekeket is. A műsor keretében játékosan a gyerekek is megtapasztalhatták, hogy hogyan is készül egy színházi előadás, milyen sok ember összehangolt munkájára van ahhoz szükség, hogy létre jöjjön egy előadás és hogy ebből a háttérmunkából mi, nézők ne vegyünk észre semmit.

Az alkalmi színpadon előadott darab részlet nagyon jól igazodott a gyerekek olvasmányélményeihez, korosztályához, Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig c. művéből adták elő azt a részletet, amikor Nyilas Misi megtalálja a felbontott és kifosztott pakkot és emiatt kesereg, Nagy Úr pedig vigasztalja.

A gyerekek fele vett részt a rögtönzött színházi előadásban, minden szereplő kiválasztása előtt elmesélte a „rendező” (az egyik színész) hogy kinek mi is a munkája, volt súgó, öltöztető, világosító, fodrász, kellékes, hangosító, díszítő és az egyik főszereplő Nyilas Misi is a gyerekek közül került ki.

A próba után jöhetett az előadás, amit a színpadon lévők, és mi nézők is nagyon élveztünk.

A résztvevők a foglalkozás végén kérdezhettek is a színészektől, a kérdések nagy része a színház világához kapcsolódott.

A színészek rendkívül szimpatikusak voltak, csak pozitív dolgokat közvetítettek a gyerekek felé, könnyen megtalálták a közös hangot.

Az utolsó mondatuk különösen tetszett: „Bármilyen is a világ a sok-sok segítség által amit nyújtanak egymásnak az emberek az élet mégis csak szép és kívánjuk, hogy mindenki találja meg a saját útját, amiben örömét leli..”

Tanulók hozzászólásai:

Schütz Lívia (5. osztály): „Nagyon jó volt. Érdekes volt, hogy bepillantást nyerhettünk a színház világába. Szórakoztató volt a színészek előadása.”

Orsós Andrea (6. osztály): „Tetszett, legjobban az, amikor kiválasztották a szereplőket és eljátszották az előadást. Szépeket énekeltek.”

Bacza Tamara (6. osztály): „Tetszett. Megmutatták mennyi minden kell egy színházi előadáshoz és kinek mi a szerepe, feladata.”

Szabó Richárd (7. osztály): „Jó volt, vicces volt, lehetett benne szerepelni.”

GAMAS_PALYAORIENTACIO_1_01 GAMAS_PALYAORIENTACIO_1_02 GAMAS_PALYAORIENTACIO_1_03 GAMAS_PALYAORIENTACIO_1_04 GAMAS_PALYAORIENTACIO_1_05 GAMAS_PALYAORIENTACIO_1_06 GAMAS_PALYAORIENTACIO_1_07 GAMAS_PALYAORIENTACIO_1_08 GAMAS_PALYAORIENTACIO_1_09 GAMAS_PALYAORIENTACIO_1_10 GAMAS_PALYAORIENTACIO_1_11 GAMAS_PALYAORIENTACIO_1_12 GAMAS_PALYAORIENTACIO_1_13 GAMAS_PALYAORIENTACIO_1_14